SONY

Sony | Auto Play APPLIKÁCIÓ ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

Hatálybalépés dátuma: Jelen Adatvédelmi szabályzat 2023. november 21. napján volt felülvizsgálva és ugyanezen a napon lép hatályba.

A jelen Adatvédelmi szabályzat a „Sony | Auto Play” applikációra vonatkozik („Auto Play”). A jelen Adatvédelmi szabályzat az Auto Play használata közben Önről az általunk történő adatgyűjtési, adatfelhasználási, adatmegosztási, valamint egyéb gyakorlatainkat ismerteti.

Az Auto Play a SONY vezeték nélküli fejhallgatóihoz készült mobilalkalmazás, amely képes hozzáférni a mobilkészülékén lévő naptárhoz, valamint egyéb értesítésekhez, és egy kapcsolódó alkalmazásból. időben elindítani a zenelejátszást.

A jelen Adatvédelmi szabályzatban a „SONY”, „mi”, „bennünket”, „miénk”, továbbá a többesszámban használt kifejezések használata alatt a Sony Corporation vállalat értendő. A „SONY leányvállalat” kifejezés alatt a Sony Group Corporation, amely a SONY legfelső anyavállalata, valamint a Sony Group Corporation által irányított bármely jogi személy értendő. Az „irányítás” kifejezés jelen szövegkörnyezetben ezekben a társaságokban a szavazati jogok legalább ötven százalékának (50%) közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedését, vagy az ilyen jogalany vezetési döntéseinek tényleges befolyására vonatkozó hatalmat jelenti.

Az „adatkezelő” és az „adatfeldolgozó” fogalmát meghatározó GDPR és más alkalmazandó adatvédelmi törvények és rendeletek értelmében a SONY a jelen Adatvédelmi szabályzatban rögzített, Gyűjtött adatok adatkezelője.

A jelen Adatvédelmi szabályzat kizárólag az Auto Play-re vonatkozik, és kiegészíti a SONY-val és a SONY leányvállalataival vagy bármely harmadik féllel való interakcióira vonatkozó, a termékükkel, szoftverükkel vagy szolgáltatásukkal kapcsolatos egyéb adatvédelmi szabályzatokat.

1. LÉNYEGES PONTOK RÖVIDEN

  • A Gyűjtött adatokat (meghatározását lásd lentebb) a SONY termékeinek és szolgáltatásainak javítására/fejlesztésére, továbbá arra használjuk, hogy Auto Play szolgáltatásokat és funkciókat biztosítsunk Önnek. Kérjük, olvassa el a 2. fejezetet: „Milyen adatokat gyűjt a SONY?” és a 3. fejezetet: „Hogyan használja fel a SONY a Gyűjtött adatokat?” ha részletesebb tájékoztatást szeretne kapni.
  • A Gyűjtött adatokat akkor osztjuk meg vagy adjuk át, amikor jogszabály vagy egyéb előírás alapján harmadik felet bízunk meg az adatok nevünkben történő feldolgozásával. Kérjük olvassa el a 4. fejezetet: Kik férnek hozzá a Gyűjtött adatokhoz? ha részletesebb tájékoztatást szeretne kapni.
  • Attól függően, hogy hol tartózkodik, a Gyűjtött adatok az Ön országából/régiójából továbbíthatók az Egyesült Államokba, Japánba és más olyan joghatóságokhoz, amelyek nem biztos, hogy ugyanolyan mértékű adatvédelmet biztosítanak, mint az Ön országa/régiója. Kérjük olvassa el a 6. fejezetet: Gyűjtött adatok nemzetközi továbbítása, ha többet szeretne megtudni.

2. Milyen információkat gyűjt a SONY?

A SONY a jelen tájékoztatóban rögzítettek alapján gyűjt és használ fel információkat vagy adatokat. Az adatok egy része az Ön joghatósága szerint alkalmazandó jogszabályok szerint személyes adatnak minősülhet, és akkor gyűjtjük be, amikor Ön úgy dönt, hogy megosztja velünk az adott információt, vagy automatikusan, amikor Ön az Auto Play-t használja (a továbbiakban együttesen: „Gyűjtött adatok”).

(i) Információk az Ön eszközéről, amelyre az Auto Play telepítve van (a továbbiakban: Telepített eszköz) és annak alkotórészeiről:

  • Automatikusan generált eszközazonosító és specifikációk/jellemzők (pl. terméktípus, gyártó megnevezése és a modell neve);
  • operációs rendszer neve és verziószáma
  • nyelv, ország vagy régió, időzóna;
  • a Telepített eszköz és alkotórészei (pl. érzékelők, kijelző) működési állapota; valamint
  • a Telepített eszköz internetkapcsolatának IP címe.

(ii) információk az Auto Play-ről:

  • alkalmazás azonosító (hozzá van rendelve az Auto Play-hez; ez nem egy egyedi azonosító, amelyen keresztül egy adott felhasználót be lehetne azonosítani);
  • applikáció verziószáma;
  • az Auto Play használatához kapcsolódó időbélyegző a Telepített eszközön;
  • A telepített eszközön az Auto Play működésére és használatára vonatkozó információk, beleértve az Ön működésének és használatának teljes idejét, a zene lejátszásának megkezdését kiváltó jeleket, valamint más támogató funkciók, például a lejátszási lista váltása, a hangértesítések és a szöveges beszéd funkció végrehajtásának előzményeit, míg a SONY nem gyűjti az Ön által hallgatott zene, a lejátszási lista, az értesítések vagy a szöveges beszéd tartalmát, és nem fér hozzá azokhoz.Az Ön által használt Kapcsolt készülék híváskezdeményezési és hívásbefejezési naplóadatai felhasználhatók jelzések generálására, de a SONY nem gyűjt vagy fér hozzá a hívás céljára vagy a hívások tartalmára vonatkozó információkhoz. A kapcsolódó alkalmazás naptárbeállításai (pl. szabadidő) szintén ilyen jelzésekként kerülnek felhasználásra, de a SONY nem gyűjti az Ön napirendjének vagy naptárának tartalmát, és nem fér hozzá azokhoz. Az Auto Play hozzáfér az Ön Telepített eszközének helyadataihoz. A helyadatokat arra használja fel, hogy jeleket generáljon arra vonatkozóan, amikor Ön elindul vagy megáll, így a megfelelő időpontokban indítja el a zenelejátszást. A SONY nem gyűjt helyadatokat és nem is fér hozzá azokhoz.
  • A kapcsolódó audioalkalmazások (Endel, Spotify, Apple Music stb.) beállításaira és használatára vonatkozó információk, míg a SONY nem gyűjti az Ön által hallgatott zenék tartalmát, és nem fér hozzá azokhoz); és
  • a környezetére vonatkozó, kérdőíveken gyűjtött információk.

(iii) A Telepített eszközhöz csatlakoztatott és észlelt, illetve az Auto Play rendszerben regisztrált fejhallgató termék(ek)re vonatkozó információk („Kapcsolt eszköz”):

  • eszközazonosítók (például Bluetooth-azonosító, valamint a regisztrációkor automatikusan generált eszközazonosító) és specifikációk/jellemzők (pl. terméktípus, gyártó megnevezése és a modell neve).

    A Telepített eszközhöz csatlakoztatott és észlelt, illetve az Auto Play rendszerben regisztrált fejhallgató termék(ek)re („Kapcsolt eszköz”) vonatkozó információk: Ha az észlelt Kapcsolt eszköz nem az Auto Play-ben regisztrált eszköz, akkor nem folytatódik az adatkezelés.

3. Hogyan használja fel a SONY a Gyűjtött adatokat?

A SONY a gyűjtött adatokat az Auto Play és a kapcsolódó szolgáltatások jellemzőinek és funkcióinak biztosításához, az Ön kérdéseire való válaszadáshoz és a kért szolgáltatás nyújtásához használja fel. A Gyűjtött adatokat a SONY az alábbi célokra is felhasználja:

(i) A SONY termékeinek és szolgáltatásainak javítása/fejlesztése

A SONY a Gyűjtött adatokat a SONY jelenlegi és jövőbeli termékeinek és szolgáltatásainak javítására és fejlesztésére használja fel, majd azokat összekapcsolja és elemzi azokkal az adatokkal együtt, amelyeket más, Ön által használt SONY audio alkalmazásokon keresztül gyűjtünk. Az ezen alkalmazásokon keresztül gyűjtött adatokkal kapcsolatban kérjük, olvassa el az adott alkalmazások vagy szolgáltatások adatvédelmi szabályzatát.

A termékfejlesztés és/vagy-javítás magában foglalja az Auto Play és/vagy a Kapcsolódó eszköz műszaki funkcióinak, illetve a termék(ek) használhatósága a felhasználó kényelmét szolgáló fejlesztésével kapcsolatos tevékenységeket.

Felhívjuk figyelmét, hogy az Ön hozzájárulása a jogalapja annak, hogy a SONY az európai adatvédelmi jogszabályok értelmében a SONY termékeinek és szolgáltatásainak javítása/fejlesztése érdekében feldolgozza a Gyűjtött adatokat. Amennyiben az adatvédelmi beállítások „Termék- és szolgáltatásfejlesztés” szakaszában bejelöli a „Hozzájárulás” lehetőséget, a Gyűjtött adatok feldolgozásának alapja az Ön beleegyezése.

(ii) Marketingstratégiák és előrejelzés

A SONY a Gyűjtött adatokat marketingstratégiák és előrejelzések készítéséhez használja, de marketingkommunikációra nem. A Gyűjtött adatokat összekapcsoljuk és elemezzük más SONY audio alkalmazásokon keresztül gyűjtött adatokkal együtt, ha használ más alkalmazást is. Az ezen alkalmazásokon keresztül gyűjtött adatokkal kapcsolatban kérjük, olvassa el az adott alkalmazások vagy szolgáltatások adatvédelmi szabályzatát.

Felhívjuk figyelmét, hogy az európai adatvédelmi jogszabályok értelmében a SONY-nak az előrejelzésre irányuló marketingstratégiák céljából történő Gyűjtött adatok feldolgozásának jogalapja a SONY arra irányuló jogos érdeke, hogy megismerje, milyen reklám- és marketing-stratégiák hatékonyak.

(iii) Jogszabályok betartása

A SONY a Gyűjtött adatokat a vonatkozó törvényeknek és szabályzatoknak megfelelően dolgozza fel, beleértve a) a kormányzati vagy állami hatóságok, bűnüldöző szervek, bíróságok vagy vizsgálatot folytató szabályozó hatóságok megkeresésére való válaszadást, valamint b) a felhasználási feltételeink és egyéb szabályzataink betartásának érvényesítését, illetve más szervezetek (például szerzői jogok tulajdonosai) jogérvényesítésének támogatását összhangban a vonatkozó törvények szerinti törvényi és jogszabályi kötelezettségeinkkel.

Felhívjuk figyelmét, hogy az európai adatvédelmi jogszabályok értelmében a Gyűjtött adatok az alkalmazandó jogszabályoknak és előírásoknak való megfelelés céljából történő feldolgozás jogalapja a SONY jogos érdeke, hogy megfeleljen valamely jogi kötelezettségnek.

4. Kik férnek hozzá a Gyűjtött adatokhoz?

Nem osztunk meg személyes adatokat független harmadik felekkel saját marketingcélokra, de az összesített és azonosításra alkalmatlan adatokat igen. Emellett a SONY az alábbiak szerint osztja meg a Gyűjtött adatokat a SONY kapcsolt vállalkozásaival és harmadik felekkel:

SONY leányvállalatok

A Gyűjtött adatokat összesítve megosztjuk a SONY leányvállalataival és belső üzleti célokra, például marketingstratégiák és előrejelzések készítésére, valamint termék- és szolgáltatásfejlesztésre és -javításra használjuk fel, továbbá összekapcsolhatjuk és elemezhetjük azokat a Sony audio alkalmazásokon keresztül gyűjtött adatokkal együtt, ha Ön használja valamelyik alkalmazást.

A SONY a jelen Adatvédelmi szabályzatban meghatározott egyéb célokból is megosztja a Gyűjtött adatokat a SONY kapcsolt vállalkozásaival.

Ha Ön a helyi SONY leányvállalathoz fordul Auto Play-el kapcsolatos kérdésekkel, vagy a Kapcsolt eszközök javítási vagy visszaküldési igényeivel, akkor az adott kéréssel kapcsolatban szintén meg kell osztanunk a Gyűjtött adatokat az adott SONY leányvállalattal.

Szolgáltatók

A SONY és a SONY leányvállalatai harmadik fél szolgáltatókat vesznek igénybe, hogy a nevükben feldolgozzák a Gyűjtött adatokat a jelen Adatvédelmi szabályzatban meghatározott célokból (ezek IT-szolgáltatók és adathosting szolgáltatók). A mi tárhelyszolgáltatónk az Amazon Web Services az Egyesült Államokban, aki így az adatfeldolgozónk.

Üzletátruházás

Abban az esetben, ha a SONY vagy a SONY leányvállalata eladja vagy átruházza üzleti tevékenységének egy részét vagy egészét, a SONY vagy a SONY leányvállalata a Gyűjtött adatokat a tranzakció részeként átadja a vásárló vagy megszerző szervezetnek, beleértve az eladáshoz vagy átruházáshoz kapcsolódó átvilágítási folyamatot is.

Kormányzati hatóságok/rendészeti tisztviselők/szabályozó hatóságok vagy bíróságok

A Gyűjtött adatokat a fenti 3. fejezetben ismertetett célokból kormányzati szervek, bűnüldöző szervek, szabályozó hatóságok vagy bíróságok számára továbbítjuk.

Egyéb független harmadik felek

A Gyűjtött adatokat átadjuk könyvvizsgálók vagy hasonló külső tanácsadók, például ügyvédek vagy adótanácsadók részére saját jogaink védelme és gyakorlása érdekében (pl. a használati feltételek betartatása), továbbá, ha úgy gondoljuk, hogy ez jogi kötelezettségeink teljesítéséhez szükséges.

Google szolgáltatások

Firebase Crashlytics: Az Auto Play a Firebase Crashlytics szolgáltatást használja, amelyet a Google Inc. („Google”) biztosít. A Gyűjtött adatokat megosztjuk a Google-lal a Firebase Crashlytics elemzése és az Auto Play stabilitási problémáinak javítása érdekében. A Firebase Crashlytics szolgáltatással kapcsolatos további információkért látogasson el a következő weboldalra: Firebase Crashlytics | A powerful Android and iOS crash reporting solution (google.com)

Ha szeretné jobban megérteni, hogyan használja fel a Google a kapott információkat, látogasson el a következő weboldalra: https://policies.google.com/privacy.

Google Maps SDK: Az Auto Play hozzáfér az Ön Telepített eszközének helyadataihoz. Arra használja a Google Maps SDK-t, hogy jeleket generáljon amikor Ön elindul vagy megáll, így a megfelelő időpontokban indítja el a zenelejátszást. Az egyértelműség kedvéért: a SONY nem gyűjt helyadatokat és nem is fér hozzá azokhoz. Ha szeretné jobban megérteni, hogyan használja fel a Google a kapott információkat, látogasson el a következő weboldalra: https://policies.google.com/privacy. A Google Maps SDK-ra vonatkozó további részleteket a szolgáltatási feltételeknél is megtalálja: https://maps.google.com/help/terms_maps.html

5. A személyes adatok megőrzése

A SONY a Gyűjtött adatokat mindaddig megőrzi, amíg az Önnel való kapcsolattartáshoz és a 3. fejezetben részletezett célokhoz szükséges, illetve ameddig az alkalmazandó jogszabályok azt egyébként megengedik vagy előírják.

A SONY kellő ideig megőrzi a Gyűjtött adatokat ahhoz, hogy megvédje magát a jogi megkeresésekkel szemben, üzleti tevékenységének adminisztrálására, illetve az alkalmazandó jogszabályok által megengedett mértékben, amelyek megkövetelhetik, hogy a kérdéses Gyűjtött adatokat meghatározott ideig megőrizzük.

Az Ön hozzájáruló nyilatkozata alapján feldolgozott Gyűjtött adatok tekintetében a SONY a Gyűjtött adatok begyűjtésének időpontjától számított legfeljebb huszonhét (27) hónapos megőrzési időszakot alkalmaz.

Ha a SONY adatmegőrzési gyakorlatával kapcsolatban bármilyen kérdése merülne fel, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a következő elérhetőségen: www.sony.net/SonyInfo/Support/.

6. Gyűjtött adatok nemzetközi továbbítása és Hozzájárulás az adatkezeléshez

A Gyűjtött adatokat a 3. fejezetben ismertetett célokból feldolgozzák, tárolják és továbbítják az Európai Gazdasági Térségen (EGT) és az Egyesült Királyságon és/vagy az Ön lakóhelye szer-inti országon/régión kívüli országokba/régiókba, beleértve különösen Japánt és az Egyesült Államokat.

Amennyiben a jelen Adatvédelmi szabályzatban meghatározott célokkal összefüggésben információkat továbbítunk az Európai Gazdasági Térségen (EGT) és az Egyesült Királyságon kívülre akár saját részünkre vagy harmadik félnek, és amennyiben ez olyan országban lévő érdekelt fél vagy értékesítő számára történik, amely nem tartozik az Európai Bizottság vagy az Egyesült Királyság kormányának megfelelőségi határozata hatálya alá, kellő intézkedéseket teszünk annak biztosítására, hogy az Ön személyes adatai megfelelő védelmet élvezzenek ezekben az országokban/régiókban, olyan mértékben, amíg ezekben az országok-ban/régiókban nincs az európai adatvédelmi törvényekhez hasonlítható törvényi szintű biztonság. Kifejezetten jogosultak vagyunk alkalmazni az Európai Bizottság által jóváhagyott, itt elérhető általános szerződési feltételeket, az EU Bizottság általános szerződési feltételeinek kiegészítését vagy (adott esetben) az Egyesült Királyság adatvédelmi jogszabályainak megfelelő önálló nemzetközi adattovábbítási megállapodást, illetve az érdekelt fél/értékesítő adat-feldolgozó kötelező erejű vállalati szabályait.

Amennyiben a Gyűjtött adatokat Japánba továbbítják, az adatvédelem megfelelő szintjét az Európai Bizottság megfelelőségi határozata garantálja.

Amennyiben kérdése vagy aggálya merülne fel a SONY adattovábbítási intézkedéseivel kapcsolatban, vagy ha szüksége van a vonatkozó eljárásmód egy példányára, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk az alábbi, 11. fejezetben: Kapcsolatfelvétel leírtaknak megfelelően.

7. A személyes adatok biztonsága

A SONY ésszerű biztonsági intézkedéseket tesz a Gyűjtött adatok elvesztése, megváltoztatása vagy azokkal való visszaélés elleni védelem érdekében. Bár a SONY törekszik a Gyűjtött adatok védelmére, nem tudjuk garantálni a SONY által az Auto Play-en keresztül továbbított, vagy a SONY rendszereiben tárolt, illetve a SONY harmadik fél vállalkozóinak rendszereiben tárolt, Gyűjtött adatok biztonságát.

8. Gyermekek személyes adatai

A SONY elkötelezett amellett, hogy betartsa a gyermekekről gyűjtött adatok gyűjtésére, tárolására és felhasználására vonatkozó valamennyi alkalmazandó törvényt és jogszabályt, beleértve az Egyesült Államokban a Gyermekek online adatvédelméről szóló törvényt.

Az Auto Play egy általános célközönségnek készült; az Auto Play nem 16 évesnél fiatalabb gyermekek számára készült, és tudatosan nem gyűjt személyes adatokat róluk. A lakóhely szerinti országtól/régiótól függően ez a korhatár azonban eltérhet.

Ha Ön szülő vagy gyám, és aggódik amiatt, hogy gyermeke személyes adatokat osztott meg a SONY-val (a vonatkozó jogszabályi meghatározás szerint), akkor lépjen velünk kapcsolatba az alábbi 11. Kapcsolatfelvétel fejezetben leírtaknak megfelelően.

9. Módosítások

A SONY fenntartja a jogot a jelen Adatvédelmi szabályzat módosítására, és módosítás esetén Ön az Auto Play-en vagy az alkalmazáson belül egy feltűnő és jól látható értesítést kap. Más módon is értesíthetjük Önt, például az Ön által megadott elérhetőségeken keresztül. Javasoljuk, hogy a változásokkal kapcsolatban rendszeresen kövesse a mindenkori Adatvédelmi szabályzatot.

10. Adatvédelmi jogok

Egyes országokban/régiókban bizonyos jogok illetik meg Önt az Önről a SONY által Gyűjtött adatokkal kapcsolatban. Ezek közé tartozik az a jog, hogy másolatot kérjen a SONY által Önről tárolt Gyűjtött adatokról, és/vagy az a jog, hogy kérje a SONY-tól a Gyűjtött adatok módosítását, törlését, zárolását/korlátozását vagy helyesbítését, ha azok pontatlanok. Önnek jogosult arra is, hogy kérésére a Gyűjtött adatok bizonyos típusait strukturált és géppel olvasható formátumban az Ön vagy az Ön által megjelölt más szervezet rendelkezésére bocsássuk. Ezen túlmenően Ön bizonyos feltételek fennállása esetén tiltakozhat a Gyűjtött adatok feldolgozása ellen (különösen, ha szerződés vagy más jogszabályi követelmény teljesítése nem kötelez bennünket az adatkezelésre).

Az általunk feldolgozott, Ön által gyűjtött adatokkal kapcsolatban, ha Ön az EU/EGT-ben, az Egyesült Királyságban tartózkodik, az alábbi jogokkal rendelkezik:

  • Ön jogosult arra, hogy hozzáférjen az Önről Gyűjtött adatokhoz (beleértve azok másolatát is); jogosult helyesbítést, törlést vagy az adatfeldolgozás korlátozását kérni; és jogosult arra, hogy az Ön által szerződésben vagy az Ön hozzájárulásával megadott Gyűjtött adatokat strukturált, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult kérni, hogy az Önről Gyűjtött adatokat egy másik adatkezelővel megosszuk (átadjuk).
  • Ezen túlmenően Ön bizonyos feltételek fennállása esetén tiltakozhat az Önről Gyűjtött adatok feldolgozása ellen (különösen, ha szerződés vagy más jogszabályi követelmény teljesítése nem kötelez bennünket az adatkezelésre, vagy ha direkt marketingcélokra használjuk az adatokat).
  • Amennyiben az Ön hozzájárulását kértük, Ön bármikor visszavonhatja azt. Amennyiben kéri a SONY részére az adatai feldolgozásához adott hozzájárulása visszavonását, ez nem érinti az azt megelőzően már megtörtént feldolgozást. A fenti hozzájárulását bármikor vissza tuja vonni a három pont "..." kiválasztásával az automatikus lejátszásnál, majd az „Information” > „About Apps” menüpontban történő kereséssel.
  • Végül, Önnek joga van ahhoz, hogy ne kizárólag automatizált módon dolgozzuk fel az adatait, beleértve a profilalkotást is, amely jogi vagy más hasonló lényeges következményekkel jár („Automatizált döntéshozatal”). Felhívjuk figyelmét, hogy a SONY rendszereiben jelenleg nem történik automatizált döntéshozatal a „3. fejezetben (Hogyan használja fel a SONY a Gyűjtött adatokat)” ismertetett tevékenységek folytatása céljából Gyűjtött adatok tekintetében.

Ezek a jogok korlátozhatók, például ha kérésének teljesítése egy másik személy személyes adatait fedné fel, vagy ha olyan adatok törlését kéri tőlünk, amelyek megőrzésére törvény kötelez minket, vagy amelyek megőrzéséhez jogos érdekünk fűződik.

Ha a fenti jogai bármelyikét gyakorolni szeretné, vegye fel velünk a kapcsolatot a következő elérhetőségen: www.sony.net/SonyInfo/Support/

Önnek joga van panaszt tenni annak az országnak/régiónak az adatvédelmi felügyeleti hatóságánál is, ahol Ön él, ahol dolgozik, vagy ahol Ön szerint az adatvédelmi jogainak megsértése történt – bár bízunk benne, hogy mi is tudunk segíteni a Gyűjtött adatok felhasználásával kapcsolatos kérdéseivel vagy aggályaival kapcsolatban.

11. Kapcsolatfelvétel

A jelen Adatvédelmi szabályzat a SONY-ra, mint adatkezelőre vonatkozik. A SONY címe: 1-7-1 Konan Minato-ku, Tokyo, 108-0075 Japán.

Ha bármilyen kérdése vagy aggálya merül fel a jelen Adatvédelmi szabályzattal kapcsolatban, vagy ha a Gyűjtött adatokkal kapcsolatban bármilyen jogával élni kíván, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot: www.sony.net/SonyInfo/Support/

Ha Ön az EGT területén él:

A Sony Corporation, egy japán vállalat, a Gyűjtött adatok adatkezelője. Az EGT-n belüli képviselőnk a Sony Europe BV, egy holland vállalat, amelynek bejegyzett címe Taurusavenue 16, 2132LS Hoofddorp, Hollandia. Ha bármilyen aggálya merül fel azzal kapcsolatban, hogy hogyan kezeljük az adatait, az EGT-ben lévő képviselőnkkel email-en a következő címen tud kapcsolatba lépni: privacyoffice.SEU@sony.com Fel tudja venni írásban is a kapcsolatot a Sony Europe BV-vel is a fenti címen vagy a The Privacy Office c/o Sony Europe Legal Department, The Heights, Brooklands, Weybridge, Surrey KT13 0XW, The United Kingdom címen, illetve a helyi Sony vállalathoz fordulhat ezen az elérhetőségen: https://www.sony.co.uk/locale-selector.

Ha Ön az Egyesült Királyság területén él:

A Sony Corporation, egy japán vállalat, a Gyűjtött adatok adatkezelője. Az Egyesült Királyságban a Sony Europe BV, egy holland vállalat a képviselőnk, amelynek az Egyesült Királyságban található fióktelepe a következő bejegyzett címen található: The Privacy Office, The Heights, Brooklands, Weybridge, Surrey KT13 0XW, Egyesült Királyság. Ha bármilyen aggálya merül fel azzal kapcsolatban, hogy hogyan kezeljük az adatait, az Egyesült Királyságban lévő képviselőnkkel email-en a következő címen tud kapcsolatba lépni: privacyoffice.SEU@sony.com Fel tudja venni írásban is a kapcsolatot a The Privacy Office c/o Sony Europe Legal Department, The Heights, Brooklands, Weybridge, Surrey KT13 0XW, The United Kingdom címen, illetve a helyi Sony vállalathoz fordulhat ezen az elérhetőségen: https://www.sony.co.uk/locale-selector.